A homok csókja

"A tengerpartot járó kisgyerek mindig talál a kavicsok közt egyre, mely mindöröktől fogva az övé és soha senki másé nem is lenne."

Én valahogy így vagyok a homokszemekkel. Bárhol járok, lehajolok, megtapintom.

Ismerőseim, barátaim, családtagjaim ha nyaralni mentek, annyit kértem tőlük, ha homokot látnak, jussak eszükbe. Eszükbe jutottam. Hoztak nekem innen is, onnan is. Ez többet jelentett nekem, mint bármilyen ékszer. Hisz gondolataikban megjelentem. A szépséges homokjaim üvegbe rejtettem, egymáshoz igazítottam.

A vizet, amely nélkül nincs élet, megjelenítettem a homokjaimban.

Barátimnak köszönhetőek ma már a világ valamennyi földrészéről van homokom, mely hol apró szemű, hol lágy és csillogó, máshol durva és kemény. Csodálatosan idomulnak, alkalmazkodnak egymáshoz. Egyiket a sivatagi szél fújta, másikat a tenger mélyén hullámok kergették. Történetük van.